Először is azt hiszem fontos, különbséget kell tennünk a pozitív megerősítés és a jutalmazás között, mert bár nagyon hasonlóak, még sem ugyanazok. Pozitív megerősítés lehet minden olyan élmény, történés, ami a gyerek számára kellemes, örömet okoz, sikert vagy elégedettséget jelent. Tehát nem kell feltétlenül pénzen vehető dolgokra gondolnunk! Pszichológiai értelemben a jutalmazás valamilyen külső örömforrás létesítését jelenti. Míg a megerősítés egy belső jó érzést vált ki, addig a jutalmazás valami fizikai dologhoz kapcsolódik. Mindkettőnek fontos szerepe van a viselkedés és magatartás alakításában, szabályok és új dolgok megtanulásában.

Kutatási eredmények is bizonyítják, hogy minden tanulási helyzetnek fontos része a pozitív megerősítés, tehát ne fukarkodjunk vele, amikor gyermekünk az általunk elképzelteknek, előzetes megegyezésnek, vagy más szabályoknak megfelelően tud viselkedni. A gyerek a visszajelzéseknek megfelelően tanul meg nagyon sok mindent, szóval ha mi nem adunk arra egyértelmű választ, hogy ez most jó volt, vagy sem, akkor ő nem fogja tudni. Sok esetben hangzik el, hogy jónak kell lenni, jól kell viselkedni. De vajon el is magyarázzuk a gyereknek, hogy ez pontosan mit jelent? Hogy mik is az elvárásaink? A gyerek sok mindenre hajlandó a szülő elismeréséért, de ha nem is tudja pontosan, hogy azt mivel lehet kiérdemelni, akkor egy idő után feladja. Arról nem is beszélve, ha esetleg azt tapasztalja, hogy amikor ő úgy érzi, hogy elérte a célt, amit a szülő kitűzött számára, akkor az a léc közben észrevétlenül feljebb csúszik. Mert sajnos hajlamosak vagyunk rá, hogy amikor megörülünk neki, hogy mi mindent ért el a gyerekünk – ahelyett, hogy megdicsérnénk és együtt örülnénk az elért sikereknek – akkor azonnal feljebb visszük a határt, mert ha a korábbi sikerült, biztosan sikerül majd ez is, és különben is annyi mindenért kell még megküzdenie. Ez azt az érzést ülteti el a gyerek lelkében, hogy soha nem lesz elég jó. Hogy teljesen mindegy mennyire küzd, soha nem érheti el a célt, hogy megfeleljen a szülő elvárásainak, hogy kivívhassa elismerését.

A túlzó, kiegyensúlyozatlan pozitív megerősítés vagy jutalmazás is lehet kártékony. Ha például olyasmiért jutalmazzuk a gyereket, amit önmagától is szívesen csinál, akkor egy idő után már csak a jutalomért fogja csinálni. Nagyon sok tevékenység önmagában jutalomértékű, mint a játék vagy a felfedezés, a tudás öröme. Ezeket nem szabad jutalmazni, mert akkor az eredetileg belső motiváció – vagyis, hogy önmagában élvezetes a tevékenység – külsővé válik és a folyamatot visszafordítani már nagyon nehéz. Aki valami produktív hobbit űz, például sapkát köt szabadidejében és valaki üzleti lehetőséget látva benne ráveszi, hogy eladásra és készítsen, akkor azt a továbbiakban nem lehet hobbinak nevezni, hanem bizony amiért fizetnek, azt úgy hívják, hogy munka, és az ember nem kikapcsolódásból végzi. Sok családban bevett gyakorlat, hogy a jó iskolai eredményeket napi szinten jutalmazzák, majd később nem tudják, hogy a gyerek miért nem érti meg, hogy magának tanul, hogy a saját érdeke, hogy jól tanuljon. Ilyenkor ugyanaz történik, mint amikor a hobbiból munka lesz, vagyis az eredetileg belső motiváció külsővé válik és a továbbiakban puszta belső indíttatásból már nem fogja megérni energiát belefektetni.

Amikor önmagához képest ér el sikereket a gyerek az iskolában, vagy tényleg jól sikerül az év végi bizonyítvány, akkor azt meg lehet ünnepelni, lehet neki közösen örülni, hiszen tényleg klassz dolog. A legtöbb gyerek élvezettel kezdi az iskolát és örül neki, hogy olyasmiket tanulhat meg, amiket csak a nagyok tudnak. Ezt az élményt, a tudás, a megtapasztalás, a felfedezés, a fejlődés örömét ne vegyük el a gyerektől!

No de akkor hogyan is jutalmazzunk? Az biztos, hogy nagyon egyszerű, alap tevékenységeket, belsőleg motivált viselkedést nem érdemes jutalmazni, legfeljebb csak néhány kedves szóval megerősíteni. Fontos, hogy a gyerek által megtett erőfeszítés és az elnyert jutalom, vagy pozitív megerősítés a lehetőségekhez mérten arányban legyen. Lehet, hogy külső szemmel apróságnak tűnhet, amit a gyerek elért, de ha mi tudjuk, hogy ez tőle mennyi erőt, energiát és bátorságot igényelt, akkor azt annak megfelelően erősítsük meg. A büntetéssel, vagy negatív visszajelzéssel ellentétben a késleltetés, vagyis hogy nem azonnali a pozitív megerősítés, kimondottan hatékony, mert növeli a gyermek frusztrációs toleranciáját. Persze nem szabad túlságosan megváratni sem, megint érvényes a szabály, hogy a gyerek sajátosságaihoz, képességeihez, fejlettségéhez kell igazítani. A pozitív visszajelzés hatékonyságát növeli a kiszámíthatatlansága is. Míg a büntetésnél az egyik legrosszabb dolog a következetlenség, addig a jutalmazásnál, ha nem minden esetben történik a megerősítés, annál hatékonyabb. Természetesen, ha előre megállapodtunk valami jutalomban és a gyerek számon is tartja, akkor azt nem tagadhatjuk le!

Amikor új szokást szeretnénk megtanítani, vagy valami rossz szokást szeretnénk korrigálni, akkor a jutalmazás remek eszköz lehet. Előre érdemes megállapodni a szabályban, amiért jár a jutalom. Azt is pontosan meg kell határozni, hogy mi is az a viselkedés egészen konkrétan, amit elvárunk, mert ekkor válik a gyerek számára is érthetővé és betarthatóvá. A kitűzött célnak a gyerek számára is beláthatónak kell lennie, vagyis nem mondjuk a 6 évesnek szeptemberben, hogy ha szépen viselkedik az iskolában, akkor a tanév végén majd ajándékot kap érte, mert ez számára elképzelhetetlen messze van és napi szinten nem fogja motiválni és befolyásolni a magatartását. Egyszerre mindig csak kevés szabályt próbáljunk bevezetni és csak kis lépésekben haladjunk. Egy szabálynak 2-3 hétig kell már szinte felnőtt felügyelet nélkül is működnie ahhoz, hogy azt megtanultnak lehessen venni. Az eleinte csak a jutalomért végzett tevékenység ekkora válik automatikussá, vagyis ha a továbbiakban már nem jár érte a jutalom, akkor is nagy valószínűséggel meg fog maradni (ha csak nem irreális az elvárás, vagy értelmetlen a gyerek számára). Pontgyűjtős rendszerrel komplexebb szabályok is megtaníthatók, de mindenképpen apróbb lépésekre érdemes bontani őket. Ezzel tudjuk azt garantálni, hogy a rendszert illetően a gyereknek legyen sikerélménye és legyen kedve folytatni, lásson benne fantáziát ő is. Ha nagyon bonyolult feladatokkal indítunk, akkor az a gyerek számára szinte betarthatatlan és nagyon gyorsan fel fogja adni a küzdelmet. Tehát ha ilyesmibe fogunk, mindenképpen nagyon alaposan át kell gondolni, érdemes akár szakemberrel is megbeszélni annak érdekében, hogy sikeres legyen és ne csak egy újabb kudarc legyen a szülők és a gyerek számára egyaránt.

Ha reálisan nyújtunk visszajelzést a gyerek számára, legyen szó elvárt, vagy nem kívánt viselkedésről, akkor nagyban segítjük őt, hogy pontos kép alakuljon ki benne sajátmagáról, tetteiről, azok következményéről és a szociális, társadalmi, kulturális szabályokról.