top of page
Sunset in the Woods

Feketéné Zsigó Marietta

szakpszichológus

"Az élet csak annyi kitartást követel tőlünk, amennyinek birtokában vagyunk. Egyetlen hőstett létezik - ha nem futamodunk meg."

Dag Hammarskjold (1905-1961)

Mindig is azt vallottam, hogy az Élet, Sors, Isten, Végzet, vagy ki minek hívja, csak akkora és olyan gondot, problémát, kihívást állít elébünk, aminek a megoldására aktuálisan képesek vagyunk. Aminek a véghezvitelére minden eszköz a rendelkezésünkre áll, vagy valamilyen formában elérhető. Azonban előfordul, hogy az ember hirtelen nem látja a megoldást. Vagy olyan régóta próbálkozik mindenfélével, hogy már azt érzi nincs több ötlete. Ilyenkor jön el az ideje, hogy merjünk segítséget kérni.
Az első és egyik legfontosabb lépés, hogy képesek legyünk felismerni, vagy még inkább beismerni, hogy nem vagyunk mindenhatók, hibátlanok. Hogy a probléma megoldása nem minden esetben jelenti azt, hogy mindezt egyedül, segítség, vagy akár professzionális támogatás nélkül kell véghezvinnünk.

Munkám során olyan újszerű, kreatív és közben tudományosan megalapozott, szakszerű támogatást, segítséget nyújtok klienseimnek - legyen akár gyerek, kamasz vagy felnőtt - amivel sikeresen lehetnek túl életük egy nehezebb, kihívásokkal, változásokkal teli időszakán.

bottom of page