A szülő elvárásai gyermekével szemben egészen korán, még a fogantatás előtt elkezdenek kialakulni. Ezeket az elvárásokat a saját tapasztalatok, élmények, saját emlékek a gyerekkorunkból jelentősen meghatározzák. Biztosan mindenki emlékszik rá, hogy gyerekként, de főleg kamaszként hányszor fogadta meg, hogy ő nem így fog csinálni a saját gyerekével majd, mint ahogyan vele foglalkoztak, hozzá viszonyultak. Már ekkor elkezd kialakulni az ember fejében egy kép arról, hogy mert milyen is lesz majd egyszer az ő gyermeke.

 

A legtöbb tudatos elképzelés, elvárás a születendő gyermek nemét illetően szokott kialakulni. Sokan vannak, akik elképzelik, hogy fiuk, vagy éppen lányuk lesz. Elképzelik, hogy amikor megszületik, hogyan fog kinézni, milyen lesz. Mindez már ekkor, mint burkolt elvárás fogalmazódik meg a születendő gyermek felé. Ezek az elképzelésekkel alapvetően nincs semmi probléma, hiszen a várandósság időszakához hozzátartozik az ábrándozás, álmodozás a születendő gyermekről. Akkor okoz ez a későbbiekben problémát, ha túl határozottak és konkrétak az elképzelések, mert a születendő gyermek a legritkább esetben felel meg teljesen ezeknek az elvárásoknak. A születést követően, illetve ahogy az újdonsült szülő hazaérkezik gyermekével a kórházból és elkezdik szépen kialakítani az új, közös életüket, komolyan szembesül vele, hogy az aktuális helyzet, a megszületett gyerek mennyire illik abba a képbe, amit ő kigondolt. Ha nagy az eltérés vagy sarkalatos részeken tapasztalható (pl. a gyermek neme, ne adja ég az egészségi állapota), akkor komoly lelki konfliktust, feldolgozandó nehézséget okoz, ami megnehezíti a hétköznapokat, a közös élet kialakítását, de hosszútávon a szülő-gyerek kapcsolatra is nagyon erőteljesen rányomja a bélyegét. Egy újszülött a családban egyébként is elég rendesen felborítja az életet, a rutint, amit a család kialakított, pláne még, ha lelki konfliktusokkal, feloldandó problémákkal is együtt jár!

 

A felcseperedő gyermek énképének alakulását - főleg kezdetben - a szülők, illetve a közvetlen környezet visszajelzése alakítja. Azok a megjegyzések, dicséretek, vagy éppen kritikák, amiket az együtt töltött idő során - nem is mindig szándékosan, vagy tudatosan - ad a felnőtt. Sokan nem tudják, vagy nem tudatosítják, hogy amilyennek tartja, amilyenként kezeli gyermekét, amilyen visszajelzéseket ad - a gyermek tényeleges viselkedésétől akár teljesen függetlenül - a gyermek olyanná fog válni. Aki sokat hallja, hogy ő buta, ügyetlen, az szépen fokozatosan azzá is válik. Holott, lehet, hogy korábban némi gyakorlással, odafigyeléssel, bátorítással és pozitív megerősítéssel, sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle.

 

Nagyon vigyázzunk, hogy mit várunk el akár tudatosan, akár tudattalanul a gyerektől, mert akarva akaratlanul sodorhatjuk olyan irányba, vagy pont az ellenkezőbe. Az biztos, hogy az irreális és alaptalan elvárások kivétel nélkül problémák forrásai. Nem csak a szülő-gyermek kapcsolatot, hanem akár a fejlődő személyiség is súlyos károkat szenvedhet.

 

Rita szokta mondani, hogy milyen nehéz olyannak látni a gyerekünket, amilyen és nem olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Az elvárásaink, elképzeléseink nagyon erőteljesen befolyásolják, hogy milyennek látják a másikat. Szülőként el kell dönteni, hogy kit szeretnék látni, ismerni, kivel szeretnék és milyen kapcsolatot: egy elképzelt gyerekkel, vagy ténylegesen a valódi gyerekemmel? Kezdettől fogva érdemes arra törekedni, hogy mielőtt bármilyen irányba is szeretnénk terelgetni, nevelgetni, bármire is szeretnénk rávenni, rászoktatni, előtte mindenképpen érdemes a helyzethez, lehetőségekhez mérten megismerni a gyereket. Mert bizony egy újszülött sem "tabula rasa", vagyis tiszta lap. Személyiségének alapjai már a születése pillanatában, sőt nagy valószínűséggel a fogantatásától kezdve adottak, ami ad egy olyan beállítódás, ami nagyon sok mindent meghatároz. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy már minden eldőlt a születéskor, de egy alap temperamentum már adott és ennek megfelelően kell bánni a gyerekkel, ennek megfelelően kell őt nevelni, eszerint kell közeledni hozzá.

 

A hétköznapok rohanása közepette szakítsunk néha egy kis időt arra, hogy szemléljük a gyerekünket és csak figyeljünk, mindenféle előzetes elképzelés és feltételezés nélkül. Higgye el mindenki, hogy ilyenkor fog csak igazi csodát látni!